Ugrás a tartalomra

Leendő szakdolgozók mérték össze tudásukat

A verseny célja az egészségügyi szakmák társadalmi presztízsének növelése, a szakképzés vonzóvá tétele.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az együttműködő szakmai szervezetekkel, egészségügyi szolgáltatókkal együttműködve 2010 óta szervezi meg szakmai versenyeit. A versenyszervezés eddigi eredményeire, tapasztalataira és az együttműködő partneri hálózatra, valamint az időközben kialakult országos szakképzési infrastruktúrára tekintettel meghirdették a „Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyt”. Az alapápolás-gondozás, elsősegélynyújtás alapismeretek - valamennyi szakma részére ismeretkör – vármegyei döntőjének időpontja: 2023. január 31. (kedd); 09:45 volt.

A megmérettetésre a diákok Sátoraljaújhelyről és Miskolcról, az egészségügyi szakképzés területéről érkeztek.

Kórházi ruhába öltözött ember vizsgál egy bábút

A verseny megnyitóján Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója házigazdaként köszöntötte a tanulókat, ezt követően szólt az intézmény struktúrájáról, működéséről. Mint mondta, a kórház az egészségügyi folyamatok és ellátórendszer centralizációjából adódóan Magyarország legnagyobb betegforgalmat bonyolító egészségügyi ellátó rendszere: három városban, hat telephelyen végzi a munkáját, csaknem 5500 dolgozó segítségével; ebből arányát tekintve 40-45 százalék a szakdolgozó.

Hangsúlyozta: az egészségügyi munka a szakdolgozók nélkül lehetetlen, éppen úgy épül az orvosokra, szakdolgozókra, mint azokra, akik a különböző háttérszolgáltatásokat nyújtják. „…Nagyon fontos, hogy a kontaktus folyamatos legyen a munkatársakkal, emellett érezniük kell, hogy számítunk rájuk, illetve megpróbáljuk megbecsülni őket minden számunkra lehetőséget biztosító eszköz segítségével” - részletezte. (Intézményünkben bölcsőde, óvoda, Egészségfejlesztési Iroda - rekreációs lehetőségekkel -, Katalin Ház – lakhatás biztosításával -, szabadidőpark stranddal, szabadtéri fitnesz eszközökkel várja a munkatársakat.)

Felhívta a figyelmet a versenyzés fontosságára, amely egy mércét, segítséget biztosít ahhoz, hogy minél magasabb színvonalú legyen a hétköznapi munka is.

 A megmérettetés során a versenyzők három fordulóban mérik össze tudásukat. A döntő gyakorlati versenytevékenység, ennek során a versenyzők beteg nélküli szituációs feladatot végeznek el, a feladathoz tartozó tevékenységeket mutatják be szimulációs eszközök használatával és szükség esetén imitátorok bevonásával. A verseny célja - egyebek mellett - az egészségügyi szakmák társadalmi presztízsének növelése, a szakképzés vonzóvá tétele a szakmák bemutatásának segítségével, ezzel is elősegítve a pályaválasztó fiatalok pályaorientációját.

Dulibán Lászlóné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) B.-A.-Z. Vármegyei Területi Szervezetének elnöke biztatta a diákokat. Emlékeztetett arra, hogy nagyon szép eredményt értek el a versenyzők a megmérettetés első részében, az interaktív vizsgán, így országosan is jól teljesítettek.

Kapcsolódó hírek

2024-04-15

Tisztelt Miskolciak, Vármegyében Élők! Kedves Betegeink, Hozzátartozók!   Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 15-től - a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve annak valamennyi telephelyén -, a fekvőbeteg osztályokon kezelt betegekkel és a…

2024-04-13

Vidám napsütésben várta a miskolci Szentpéteri kapu a garantált városnéző séta résztvevőit – intézményünkben is. Azok, akik rászánták a szombat délelőttöt, nem is csalódtak. A városrész felfedező séta a nemrégiben megújult József Attila Könyvtárból indult.  Aztán útra keltek, Kupcsik Sarolta …

2024-04-11

Szűrőbusszal viszi el Miskolc öt pontjára az orvosi diagnosztikát a Magyar Rákellenes Liga és a vármegyei központi kórház, a „Négy keréken az egészségért, a korai diagnózisért” programjában; remélve, hogy azokhoz is eljutnak, akik nem mennek el az orvosukhoz vizsgálatra. A „Helybe visszük a…