Ugrás a tartalomra

60 éve alapították a megyei kórházat

60 éve alapították a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházat. A jubileum alkalmából megemlékezést és nyilvános összdolgozói értekezletet tartottak a Népkerti Vígadóban. Az ünnepségen és az azt követő sajtótájékoztatón szó esett a kórház múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Mint ismert, 2017 áprilisában alakult át a régió egészségügyi ellátása, és hat tagkórház együttműködésével létrejött Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátóintézménye. Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója kiemelte az összevonás kapcsán: a pozitívumok messze túlsúlyban vannak ebben az esetben, hiszen egy olyan központ jött létre, ami mind az aktív, mind a krónikus ellátás területén, szinte a teljes palettán ellátást tud nyújtani a betegeknek.

Bízom abban, hogy egy minimális átstrukturálással egy rendkívül hatékony és harmonikusan működő ellátást tudunk majd nyújtani a betegeknek – hangoztatta Dr. Révész János, a megyei kórház főigazgatója.

 Az eseményen előbb dr. Jakó Ildikó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatóságának vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Tóth László, az egészségügyi intézmény igazgatói szaktanácsadója emlékezett az elmúlt évtizedekre.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő támogatásáról biztosította a kórház vezetését, már csak azért is, mert – emelte ki a kormánypárti politikus – számos új és hosszútávú elképzelést vázolt fel az intézmény. – Az a legfontosabb, hogy az ellátás a lehető legjobb legyen, és hogy stabilan és biztonságosan, kiszámíthatóan működjön a kórház – fogalmazott.

Gondos Miklós, a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója rámutatott: a régió élen jár az integrációs folyamatban, jól és szépen dolgoznak a kórházak. Külön kiemelte, Miskolcon már arra is tudnak koncentrálni, hogy mire kell felkészülni a következő 5-10 évben.

– Előremutató példákat kell letennünk az asztalra arra vonatkozóan, hogyan lehet egy kórházat fenntarthatóan működtetni, irányítani. Nagyon fontos lesz a térségi ellátás megszervezése. Reményeik szerint 2025-re olyan ellátórendszer fog működni hazánkban, amivel mindenki elégedett lesz, fenntartható lesz az egészségügy. Az elmúlt 60 év jó példa volt, a következő évtizedekre pedig jól fel kell készülni. Az irány jó, gratulálok a kórház vezetésének – tette hozzá.

Fábián Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára elmondta, az Emmi maximálisan támogatja a vidék és a főváros egészségügyi ellátását. Hozzátette, először vidéken indultak meg a nagy beruházások. 500 milliárd forint értékű fejlesztésű programot indítottak 2010-től, melynek keretében közel 80 kórházat, mentőállomásokat, szakrendelőket újítottak fel.

További képek a galériában találhatók.

Kapcsolódó hírek

2021-11-27

Tisztelt Állampolgárok! Kedves Betegeink!     Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. november 29-től (hétfőtől) – ideiglenesen - a Kazincbarcikán és vonzáskörzetében élő gyermekek gyermekgyógyászati ellátását teljeskörűen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház…

2021-11-25

Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében 2021. december 5-ig OLTÁSI AKCIÓHETET szervezünk a kórházi oltópontokon reggel 7 és este 7 óra között.  A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják a fent említett héten a még…

2021-11-22

Tisztelt Állampolgárok! Tisztelt Betegeink! Az Önök és az egészségügyi dolgozók biztonsága, az Önök minél gördülékenyebb ellátása érdekében kérjük a higiénés, a járványügyi, illetve a betegellátással kapcsolatos szabályok betartását. A várakozási idők és a zsúfoltságok csökkentése érdekében kérjük…