Nyomtatás

Új műtéti módszer honosodik meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Idegsebészeti Osztályán. A hazai idegsebészeti klinikák és intézetek mellett, rangsorban ez az első olyan kórházi osztály, ahol az idegsebészeti ellátás csaknem teljes spektrumát lefedő szakmai profillal rendelkeznek. Az úgynevezett minimál invazív technika alkalmazásával, kisebb feltárással és rövidebb ideig tartó rehabilitációval járó műtét elvégzése előtt dr. Demeter Béla osztályvezető helyettes főorvos tájékoztatta a sajtó képviselőit.

00024

Az Idegsebészeti Osztály gerincsebészeti profilja évek óta az említett intézetek profiljával megegyezik, sőt, főleg a traumás eseteket tekintve a dobogós helyet jelentő esetszámmal rendelkezik az országban. „Az évek során mindig igyekeztünk lépést tartani a nemzetközileg javasolt technikák bevezetésével, lehetőség szerint a legmodernebb eszközök és módszerek alkalmazásával” – hangsúlyozta a főorvos. „Elmondható, hogy a hosszú szakaszra kiterjedő gerincdeformitásokat leszámítva – amelyek főleg az ortopédiai profilhoz tartoznak –, az osztály a gerinc összes szakaszának és betegségtípusának műtéti ellátására felkészült.”

Jelenleg is egy új módszer miskolci bevezetésére készülnek, mely az ország nagyobb gerincsebészeti centrumaiban az utóbbi pár évben már meghonosodott. Lényegében két lépcsőben, egy minimális invazív rögzítési technika és egy korábban részünkről ritkábban alkalmazott feltárási technika módosított és cizelláltabb formájának alkalmazásával – melynek lényege, hogy az izomzat nem sérül – a betegeknek egy gyorsabb rehabilitációt biztosító kombinált műtéti lehetőséget tudunk majd nyújtani – fejtette ki dr. Lajgut Attila osztályvezető főorvos. A megfelelő előkészületek, a hazai, nagy gyakorlattal rendelkező kollégákkal történt konzultáció és a megfelelő eszközpark beszerzése után terveztük az első ilyen műtétet, amelyet egy középkorú hölgyön végeztünk el – tette hozzá.

A gerincsebészetben az utóbbi években elindult a minimál invazív technikák térhódítása. A lényeg nem csak az, hogy a műtéti feltárás legyen kisebb, hanem, hogy a gerinc statikáját a legkevésbé befolyásolja a műtét, valamint, hogy az aktív gerincmozgató rendszer, az izomzat kevésbé legyen kitéve felesleges feltárásnak, feszítésnek. Egy gerincstabilizáló módszer során a gerincoszlop elülső részén, a csigolyatestek közé csont, műanyag vagy fém távtartókat (cage) – mely magyar gyártó terméke – helyeznek be, hátulról pedig többnyire csavaros-rudas rendszerrel rögzítik. A cél, hogy idővel ez a gerincszakasz fuzionáljon, összecsontosodjon.

Az új technika alkalmazásával szeretnék a gerincsebészet terén is legalkalmasabb és legmodernebb módszerekkel a betegek mielőbbi gyógyulását segíteni.
 

 

 

 

Központi Kórház hírei
Találatok: 1792