Nyomtatás

Tisztelt Állampolgárok!

A Nemzeti Népegészségügyi Központ mai napon delegálta kórházunk irányába azt a határozatot, amelynek értelmében a COVID megbetegedéssel nem érintett fekvőbeteg szervezeti egységekben az általános látogatási tilalmat fel kívánja oldani.

A kórház a határozatnak természetesen érvényt szerez, azonban a betegbiztonság és a dolgozói biztonság érdekében ez több egyeztetést és felkészülést igényel, elsősorban annak érdekében, hogy a beteglátogatások során is érvényesíteni tudjuk azokat a járványügyi védelmi intézkedéseket, amelyek jelenleg is hatályban vannak. Erre vonatkozóan a közigazgatási egyeztetések folyamatban vannak, illetve a kórház belső működési rendjének átdolgozását is megkezdtük.

A látogatási rend mikéntjéről, illetve a kórházi látogatás rendjéről 72 órán belül adunk ki tájékoztatást.

Tisztelettel kérjük Önöket, hogy látogatásaikat csak a látogatási rend ismeretében kezdjék el tervezni.

Miskolc, 2020. június 12.

                                                           Tisztelettel:

                                                                                  Dr. Révész János

                                                                                     főigazgató

Központi Kórház hírei