A leukémiás gyermekekért koncerteztek Pálházán. A jótékonysági rendezvényt augusztusban szervezték, a bevételt pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának Onkohaematológiai és Csontvelő Transzplantációs osztálya kapta.

GYEK 1nek Jatek 20190918 a

 

Az akció különlegessége maga a szervezés, illetve a szervező, aki egy 17 éves fiatalember. Tőle származott az ötlet.

Maros Ferenc 7. osztályos volt, amikor egy balatoni táborban megbetegedett, kórházba került és itt fogalmazódott meg a segítő szándék gondolata.

Mint mondta, számos gyermek szorul egészségügyi ellátásra és sokan kényszerülnek - szinte egész életükben - a kórház falain belül élni és létezni. Nekik szeretett volna segíteni, így kihasználva a népzenéhez való elkötelezettségét - felkészítő tanárával és egyben zenész társával, Tóth László KÓTA Aranypáva Nagydíjas és Vass Lajos Nagydíjas énekessel - elhatározta, koncertet szervez. A rendezvényt a Hegyköz lakosai is érdeklődéssel fogadták, ennek köszönhetően nagy sikerrel zárult.

„Kívánom, hogy ezek az apró emberkék mihamarabb meggyógyuljanak” – jegyezte meg. Mottóként pedig azt mondta: „Ha Önmagad nem tudod megmenteni, mentsd meg valaki más Életét”!