Újabb adományt kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház; ezúttal a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály újszülöttjei voltak a kedvezményezettek.

szabo roland szuleszet ajandek 190620 vcs 4

A társadalmi összefogás egyre nagyobb, az adományozási kedv nő, amit az is mutat, hogy ez a jótékonysági akció immár a harmincharmadik alkalom volt ebben az évben.

Szabó Roland magánszemélyként mintegy két és félszáz új ruhát adományozott a szülészeti és nőgyógyászati osztály számára. Olyan darabokat – törölközőket, tipegőket – hozott, amelyeket újszülöttek ellátásához használnak.
– Érkezett felénk egy megkeresés, hogy újszülött ruhákkal tudnánk-e segíteni a kórházat. Kapva kaptam az alkalmon. Kétszázötven darab ruhát, illetve törölközőket hoztunk. Remélem, jó egészséggel fogják ezeket használni a kicsik a következő években – osztotta meg az adományozás részleteit Szabó Roland.

A szülési hajlandóság még mindig elmarad az optimálistól, jó lenne, ha több gyermek születne – mondta Dr. Nagy Gábor orvosigazgató, aki szerint az adományozásban tapasztalható társadalmi összefogás, egymás segítése csak gyorsíthatja a betegek gyógyulását és segítheti az egészségügyi dolgozók munkáját.

Dr. Révész János, az egészségügyi intézmény főigazgatója közölte: az adományozási hajlandóság az utóbbi időben jelentős méreteket ölt, a mostani alkalom már a harmincharmadik volt ebben az évben.

Hozzátette: örvendetes, hogy a társadalmi felelősségvállalás az egészségügyért és a kórházak működéséért egyértelműen megjelenik az adományozók átrétegződésében. Korábban az adományozás elsősorban mecenatúra volt, és tehetős vállalkozók, illetve jól menő cégek voltak azok, akik anyagilag támogatták a kórházat. Az utóbbi időben egyre több közintézmény és alapítvány jelent meg, az utóbbi két hónapban pedig már sok magánszemély is adakozik – jegyezte meg a főigazgató.