Pólyázó ágyakat, tároló szekrényt és éjjeliszekrényeket is készítettek fővárosi fogvatartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központja számára. A rabok egy jóvátételi program részeként döntöttek úgy, hogy valamit szeretnének visszaadni a társadalomnak.

GYEK BV butor 20190617 9

Szeidl Tamás, a megyei büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka közölte: a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, valamint annak Gyermekegészségügyi Központja között nem új keletű a kapcsolat: a fogvatartottak korábban festettek már ki kórtermeket, a napokban pedig hatan kerti munkát végeznek a kórház területén. Hozzátette: ezzel a rabok is szeretnék bizonyítani, hogy hasznos tagjai a társadalomnak, és szeretnének valamit jóvátenni abból, amit okoztak. „Meg kell mondanom, hogy Miskolcon nagy az érdeklődés a közösségi jóvátétel iránt, a fogvatartottak már várják az alkalmat, hogy mikor segíthetnek” – mondta a parancsnok.

Orosz Zoltán, a büntetés-végrehajtási szervezet szóvivője elmondta, a Budapesti Faipari és Kereskedelmi Kft-nél készítették a bútorokat, ez egy országos kezdeményezés. A szervezetnek 12 gazdasági társasága van, valamennyi 100 százalékos állami tulajdonban. Azoknak a fogvatartottaknak, akik valamilyen szakmában járatosak, gyakorlati helyet tudnak biztosítani.

Révész János főigazgató örömének adott hangot, hogy cégek, tehetős vállalkozók mellett ma már közintézmények, közszervezetek is megjelentek adományaikkal. A Magyar Honvédség kórtermeket festetett ki például, a bíróság részéről egy jótékonysági futóversenyen vettek részt munkatársak. Most pedig a BVOP támogatja a kórházat. – A közszférában is egyre erőteljesebb az összefogás annak érdekében, hogy egymás munkáját segíteni tudjuk, egyre erősebb a társadalmi felelősségvállalás – fűzte hozzá a főigazgató.

Breitenbach Sándor műszaki igazgató ismertette: a BVOP-tól most egy nagyobb méretű tároló szekrényt, tizenkét darab betegágy melletti éjjeliszekrényt és nyolc pelenkázó ágyat kaptak. Az új eszközök a koraszülött- és a gyermek intenzív osztályra kerültek.