Nyomtatás

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete 2017. október 6-án ismét megrendezte szakmai versenyét a Miskolci SZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumában, melyre a megyéből hét csapat jelentkezett. A szervezők a feladatok összeállítása során igazodtak az országos versenyfeladatok típusaihoz.

szakmai verseny 6

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházból két csapat vett részt a rendezvényen, a Szemészeti Osztály és a Szülészet-Nőgyógyászat Osztály csapata.

Közülük dobogós helyezést, azaz a második helyet a Szemészeti Osztály „Szemfényvesztők” nevű csapata érte el. A szakmai versenyt a sátoraljaújhelyi kórház csapata nyerte, harmadikok az edelényiek lettek. Nagyon tanúságos és jó hangulatú rendezvényt tudhatunk magunk mögött.

Gratulálunk a helyezetteknek az eredményes szerepléshez, valamint minden résztvevő csapatnak és nem utolsósorban a szervezőknek.

Juhász Ildikó,  MESZK Miskolc Helyi Szervezet elnöke


Központi Kórház hírei