A Borsod-Abaúj-­Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház idén is megszervezte a rezidensi találkozót. Az összejövetelre azon rezidenseket hívták meg, akik ebben az évben az intézmény osztályain dolgoznak.

RezidensiKoszonto 2019okt 5

 

A börtönrácsok mögül szárnyalt a művészet Miskolcon – fogvatartottak képeiből nyílt ugyanis kiállítás a Miskolci Nemzeti Színházban. Az elítéltek egy jóvátételi program részeként alkothattak, ebben pedig egy miskolci művész segítette őket. Az elkészült festményeket később árverésre bocsátják, a befolyt összegből a megyei központi kórház vásárolhat új műszereket.

DUGAS BV szinh 18

Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlést rendezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolcon. A tanácskozáson elhangzott: a halálozás terén az elmúlt néhány évben ugyan sikerült elérni bizonyos csökkenést, ennek dacára a népbetegségnek számító stroke a halálokok harmadik helyét foglalja el.

STROKE szakd fot3